Felsőzsolcán az árvizes területekre is adtak ki építési engedélyt
Az árvíz lezajlása után kiderült, hogy még 2010. június 9-én, azaz az árvíz ideje alatt is adtak ki építési engedélyt a víz alá került területekre. A borsodi székhelyű Miskolc és Felsőzsolca között elhelyezkedő terület szinte teljes egésze víz alá került, azonban még ez sem akadályozta meg a helyieket, hogy építési engedélyt adjanak ki rá. Az önkormányzat azzal védekezik, hogy egyszerűen nem tehetett mást, hiszen az engedélyt igénylő beruházó minden szakhatósági engedéllyel rendelkezett. Tovább »
A cégek ingatlanban lekötött vagyonának hozzáférhetősége
A jelen piac finanszírozási nehézségei miatt sok cég számára még a mindennapi működéshez szükséges anyagiak biztosítása is nehézzé, sokszor még akár lehetetlenné is vált. Azonban az ingatlannal rendelkező cégek számára még van egy lehetőség ebben az esetben, méghozzá az ingatlan eladás-visszabérleti konstrukció. Az említett joggyakorlat a tengerentúlon már régóta működőképesnek bizonyul, és lassan hazánkban is kezd elterjedni a tőkehiányban lévő gazdaságok körében. Tovább »
Széljegyek, melyek csökkentik az ingatlanunk értékét
A tulajdoni lapon megjelenő széljegyek rossz esetben csökkenthetik az ingatlan értékét, még rosszabb esetben ennek mértéke akár az ingatlan értékének 80 százalékos csökkenésével is járhat. Az úgynevezett vezetékjog 2-20 százalék csökkentéssel bírhat. A csökkentő tényező értékét a vezeték elhelyezkedése és átmérője mellett az határozza meg, hogy mennyire befolyásolja a telek használhatóságát és beépíthetőségét. Tovább »
Friss cikkek
Felsőzsolcán az árvizes területekre is adtak ki építési engedélytAz árvíz lezajlása után kiderült, hogy még 2010. június 9-én, azaz az árvíz ideje alatt is adtak ki építési...
A cégek ingatlanban lekötött vagyonának hozzáférhetőségeA jelen piac finanszírozási nehézségei miatt sok cég számára még a mindennapi működéshez szükséges anyagiak...
Széljegyek, melyek csökkentik az ingatlanunk értékétA tulajdoni lapon megjelenő széljegyek rossz esetben csökkenthetik az ingatlan értékét, még rosszabb esetben ennek...
A legfrissebb 10 hirdetés [ További hirdetések... ]
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Jászberény központjában csendes utcában, jó állapotban lévő, azonnal beköltözhető, 115m2-es 3,5 szobás hangulatos családi ház 812 m2-es nagy telekkel eladó. Garázs, pince, melléképületek, összkomfort. Lakótelepi csere beszámitható. Weblap: http://www.elado.axis-mundi.co.uk/ ...
2010-09-03
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Tulajdonostól eladó Óbuda Lakókertben lévõ belsõ kertre nézõ panorámás téglalakás teremgarázs beállóval. Beálló ára + 1,5 millió Ft az ajánlati áron felül.
D-Ny-i fekvésû napos. Fûtése egyedi gázcirkónak köszönhetõen alacsony. Lift, vízóra, szúnyoghálós redõnyök az ablakokon és az erkélyajtókon van.
A konyha beépített kerámialapos hõlégkeveréses tûzhellyel és mosogatógéppel felszerelt, reggelizõ pulttal kiegészített. A lakásban beépített gardrób szekrény és egy is méretû tároló is van. A fürdõszoba zuhanykabinos.
A 260-as és a 218-as busz a házzal szemben áll meg, Tesco, Lidl, Interspar, orvosi rendelõ, iskola, fõiskola és óvoda a közelben. Posta, OTP és konditerem a lakóparkban található.
Alaprajz: www.floortour.com/hu/ft/LCm13701 ...
2010-09-01
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Tulajdonostól eladó Süttõn a Vásártér utcában, egy 80 négyzetméteres, három szobás, cserépkályhával ellátott, felújítandó, parasztházszerû épület, pincével, garázzsal, nyári konyhával, tárolókkal 700 négyzetméteres telken. Tel.: 30/960-3277
...
2010-09-01
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Tulajdonostól eladó a II/A kerületben, a Járóka utcában, 90 négyzetméteres, földszinti, három szobás, (plusz vakablakos szoba), dupla komfortos, mûszakilag felújított lakás, két lakásos épületben, osztatlanközös tulajdonú 1625 négyzetméteres telken melynek a fele saját használatú, kerti tóval, két állásos garázzsal. A kert felsõ része teraszos, gyönyörû kilátással rendelkezik. Ingatlan értékegyeztetéssel cserélhetõ. Szempontok: II/A kerület Széphalmi részén vagy a hûvösvölgyi buszvégállomás környékén, 90-100 nm, lakás vagy házrész, lehetõség szerint, egyszintes, mûszakilag használható, két fürdõszoba, maximáltan 10-12 millió értékkülönbséggel. Tel.: 30/421-2018, 30/644-5111
Magánszemélyek hívását várom!
...
2010-09-01
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
KÖZVETLENÜL TULAJDONOSTÓL ELADÓ a XX. kerületben a Sárrét utcában 110 négyzetméteres, ’70-es években épült, korszerûsítésre váró, gázfûtéses, 3 szobás családi ház 20 négyzetméteres pincével, 21 négyzetméteres melléképülettel 755 négyzetméteres telken.
Irányár: 28 000 000,- Ft Tulajdonos telefonszáma: 20/566-4465 ...
2010-08-30
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
TULAJDONOS: 30/235-2269
KIVÁLÓ ÁRON közvetlenül a tulajdonostól eladó két szobás, napfényes, újszerû állapotú, cirkós, alacsony rezsiköltségû téglalakás!
A X. kerületben, a Liget tér közelében, a Körösi Cs. S. úton, közvetlenül a tulajdonostól eladó egy hátsó, csendes részre nézõ, IV. emeleti, 64 m2-es, két szobás, újszerû állapotú, cirkó fûtésû, sok extrával, beépített bútorral és egy 6 m2-es erkéllyel rendelkezõ, napfényben úszó lakás, egy 2004-ben épült, hat emeletes, liftes, karbantartott és biztonságos épületben.
A lakáshoz opcionálisan teremgarázs beálló hely is vásárolható.
A lakás kiváló adottsága, hogy nyugati tájolással, alacsony havi rezsiköltséggel, és egy a kategóriájában alacsony, kb. 10 ezer forintos közös költséggel rendelkezik.
Extrák: beépített, gépesített konyhabútor, beépített szekrények, redõnyös ablakok, az erkélyre mindkét szobából ki lehet lépni.
Az ingatlan kiváló közlekedés és infrastruktúra mellett található.
Irányár: 17.900.000 Ft + igény esetén, teremgarázs beálló 1.700.000 Ft.
ÉRDEKLÕDJÖN A TULAJDONOSNÁL: 30/235-2269 ...
2010-08-30
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Tulajdonostól eladó Nyíregyháza, Nyírjes részén, természetvédelmi terület határán a Gilice utcában, 115 négyzetméteres, 1+4 fél szobás, gépesített beépített konyhabútorral felszerelt, távfelügyelettel ellátott, cirkó fûtéses, újszerû, 2002-ben épült családi ház, két állásos garázzsal, a kertben fúrtkúttal, automata öntözõ rendszerrel, 900 négyzetméteres telken. Tel.:30/476-9019 Magánszemélyek hívását várom!
...
2010-08-30
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
KIVÁLÓ beosztású, jó közlekedésû, a HÉV állomáshoz közeli, GÁZKÖZPONTI fûtéses (padlófûtés+radiátorok) 2002-ben épült, kiváló minõségû 125,5 nm-es, 2 szintes ikerház fele TULAJDONOSTÓL!!!ELADÓ (tetõtér beépítéssel) 1 + 3 félszoba + nappali, DUPLA KOMFORT, 492 nm-es elszeparált telekkel, saját patakparttal a Szilas patak CSENDES partján. AMERIKAI KONYHÁS étkezõs nappali, nagy teraszos kertkapcsolattal a PARKOSÍTOTT kert felé, kamra, háztartási helység, szélfogó, GARÁZS+3 AUTÓNAK ZÁRT PARKOLÁSI lehetõség, 4 KÜLÖNNYILÓ SZOBA, burkolatok a szobákban laminált parketta, a többi helységekben járólap. Belmagasság 2, 7 m. Teljesen elszeparált ÖNÁLLÓ családi házként funkcionál. Az ár tartalmazza a borovi fenyõbõl készült beépített gardróbszekrényt, konyhabútort és a beépitett konyhai tartozékokat (elektromos, LÉGKEVERÕS, grilles sütõ, szagelszivó, gáztüzhely). Telek végén a Szilas patakon túli terület ligetes rét és legelõ, nem beépithetõ. Nappal lovak estefelé az erdõ szelid lakói veszik birtokba (õzek, fácánok, nyulak). A nagy hálószoba mellett 3 különbözõ méretû gyerek vagy vendégszoba biztositja akár nagyobb család, akár nagy baráti társasággal rendelkezõk ideális életterét. ...
2010-08-29
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Eladó Csömörön csendes utcában, Budapesthez közeli részen, egy tetõtér beépítéses és félszuterénes, így összesen három szintes, gázfûtéses családi ház.
Az ingatlan újszerû állapotú, igényes anyagokból, jó kivitelezéssel épült.
Az épület 950 m2 telken helyezkedik el.
A fél szuterénben vendég szoba, tárolók, gardróbok, szauna, fürdõ, WC, szoba és gépészet található. E szint közvetlen kertkapcsolattal rendelkezik.
A földszinten amerikai konyhás étkezõ, nappali, dolgozószoba, elõszoba helyezkedik el.
Míg a tetõtérben 2 szoba, fürdõ, beépített gardróbok kaptak helyet, az épület és a kert extrái, mely az igazi különlegességet adják:
A kert teraszos kialakítású, kõ- és trópusi fával burkolt terület, kandeláberek, kerti-tó, csobogó, úszómedence zuhannyal, sütögetõ, kerti-ház ping-pong asztallal, biztosítják a pihenés lehetõségét.
A kert további részében füves focipálya, illetve biokert foglal helyet és az említésre méltó örök panoráma.
Továbbá az ingatlan rendelkezik, teljesen automata öntözõrendszerrel, elektromos kertkapuval, térkövezett gépkocsi beállóval 3 fedett parkolóval, riasztóval, biztonsági ajtóval, kábel tv-el, telefonnal, kaputelefonnal, ipari árammal , redõnnyel, légkondicionálóval, fúrt kúttal stb.
Beszámítható: lakás, üzlet, nagy értékû gépkocsi.
...
2010-08-29
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
GYÖNYÖRŰ ERDŐS KÖRNYEZETŰ LAKÓINGATLAN A TULAJDONOSTÓL! Fenyőfaház szerelmeseinek, az erdő szép látványára és nyugalmára vágyóknak ajánlom! Bp. közelében, M0-tól csak 15 percre, az 51-es főút délegyházi-majosházi elágazásánál, buszmegállóhoz közel, külterületi, 3548 nm-es akácerdőben minőségi, fenyőfából készült, masszív és jó állapotú, az otthon melegét sugárzó, 3 éves, újszerű, 48 nm-es családi ház bútorozatlanul anyagi okok miatt eladó. A ház cseréptetős, előszobás, kamrafülkés, amerikai konyhás-nappalis + 1 hálószobás, fürdőszobás, cserépkályha-fűtéses, kb. 90 nm-es szép, parkosított teraszos. Ára: 11,9 M. Közvetlenül mellette szintén eladó egy 3000 nm-es erdőterületen fekvő 88,5 nm-es cseréptetős, redőnyös, előszobás, kamrás, kb. 30 nm-es amerikai konyhás nappalis + 3 hálószobás, 2 fürdőszobás, gardrobos, részben klímás, kombicirkó-fűtéses, 30 nm-es teraszos, minden igényt kielégítő bútorozatlan szép fenyőfa családi ház is, ára: 17,6 M. A két fenyőfaházas lakóingatlan külön hrsz-on helyezkedik el összesen 6548 nm-es erdőterületen, melyek erdő és lakóházként nyilvántartottak. Érd: 06307052345. A környezet és a nagyobb ház megtekinthető (hanggal) a linken: http://kj.gnt.hu/media.html
Kérésre külső-belső képeket, alaprajzot küldök: akacfa@vipmail.hu
...
2010-08-28
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||

































